Minden évben jönnek kisebb-nagyobb Google keresőmotor algoritmus frissítések és ez a 2020-as évben sem változott. Januárban történt az első jelentős frissítés és május elején a legutóbbi. Május 4-én Danny Sullivan jelentette be Twitteren, hogy folyamatban van a frissítés implementálás az egész világon. Egyszerűen csak „May 2020 Core Update”-nek nevezték el, vagyis semmilyen állatnévvel, vagy más kifejezéssel nem látják már el a nagyobb update-eket. Jellemzően két hét az implementálási idő, vagyis biztos adatokat csak 14 nap után kaphatunk, azonban már ebben a pár napban is érezhető, hogy egy nagyobb frissítés történt. A SEMRush hivatalos blogján megjelent cikk szerint a májusi frissítés jóval erősebb volt, mint a januári. Ezt a SEMRush saját fejlesztésű szenzorával állapították meg, mely a találati lista változékonyságát figyeli napról-napra. Több, mint 30 kategóriát mérnek, melyek csoportosítva vannak, így megtalál olyan témaköröket, mint az Autó, Irodalom és könyvek, Játékok, Pénzügy, Hírek, Tudomány stb. A szenzor pontozással jelzi, hogy mely napon, mekkora volt a változás a különböző témaköröknél és oldalaknál. Az 1-es pont a legkisebb változás, míg a 10-es a legnagyobb. A januári frissítésnél a 8-as pont volt a legnagyobb, amit mértek, azonban a májusi frissítés 9 és 9.4 közötti pontokat is mutatott, ezzel is bizonyítva, hogy a mostani egy jóval tartalmasabb update. Itt tudja megtekinteni ezt a szenzort: SEMRush Sensor
Kik jártak jól a májusi frissítéssel?
Mivel még nem telt le a két hét, így nem lehet biztosan megállapítani, hogy mely témakörökben történt a legnagyobb változás, de azért a meglévő adatokból is le lehet vonni, hogy mely kategóriákat érintette legjobban a mostani frissítés. Természetesen minden nagyobb algoritmus update-nek vannak „áldozata” és nyertesei, melyek nagyban eltérnek a témaköröknél. Vannak olyan témák, ahol alig történt változás és vannak olyanok is, ahol jóval nagyobb a frissítés hatása, azonban a májusi frissítés mindegyik témakörre kihatott. A SEMRush cikke szerint a legjobban érintett témák a Hírek, Utazás, Ingatlan, Egészségügy, Állatok és háziállatok, valamint a Társadalom. Az ezekbe a kategóriákba sorolható, tartozó weboldalak esetében történt a legnagyobb fluktuáció, valamint ezek a weboldalak szereztek új helyezéseket, jelentek meg nagyobb számban a találati listán. Valószínűleg nem véletlen, hogy a Hírek kategóriában történt a legnagyobb változás, mivel az utóbbi hónapokban jóval többen nézték a különböző híroldalakat a koronavírusnak köszönhetően. A nagy vesztesei a mostani frissítésnek az Offline szórakozás témakörbe eső oldalak voltak, mivel a járvány idején a legtöbben otthon maradtak, így nem is volt érdeklődés az ehhez kapcsolódó témákra.
Mi lesz ezután?
Aki keresőoptimalizálással foglalkozik már megszokta, hogy folyamatosan jelennek meg a Google algoritmus frissítések és elfogadta, hogy ez ellen nem tud tenni semmit. Sokan alkalmaznak olyan módszereket, melyekkel előre szeretnének kerülni a keresőkben, melyek szembe mennek a Google irányelveivel, így minden frissítés egy potenciális veszélyforrás is számukra. Ha nem szeretne aggódni weboldala helyezéseiért, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot, mivel az időtálló White Hat keresőoptimalizálással (,amit mi is végzünk) a legjobban minimalizálható a pozíció ingadozás.
Előző bejegyzésünkben a Google+ leállításáról írtunk!