A Google a világ egyik legnagyobb és legmeghatározóbb vállalata, 20 év alatt sikerült ekkorára kinőnie magát. Mára már 85 ezernél is több alkalmazottat tudhat a magáénak, valamint számos zseniális fejlesztést, mint a Youtube, Android, Gmail, Waze, amelyek a legismertebbek. Persze azért bőven akadt olyan projektjük is, ami megbukott, jelen esetben a Google plus.
Az elmúlt időkben rengeteg konfliktust generált a Google plus körüli botrány.
Nézzünk egy kis történelmi visszatekintést!
2011-ben határozott úgy a vezetőség, hogy itt az ideje előrukkolni egy olyan online felülettel, ami pillanatok alatt leigázza a legnagyobb közösségi oldalakat, a Facebookot, Tumblert és a Twittert is.
Így hát útjára indították a Google plus rendszerét, aminek az lett volna a lényege, hogy az emberek azt a közösségi hálót alkalmazzák majd, ami már a Gmailes kapcsolatok által kialakult. Tehát, hogy a felhasználók folyamatosan azon lesznek, hogy tartalmakat gyártsanak, blogbejegyzéseket kreáljanak, fotókat töltsenek fel, és ezeket a levelezőrendszerben lévő kapcsolataikon keresztül osszák meg a nagyvilággal!
Nem olyan régen viszont bejelentették közelgő megszűnésüket.
Mi az oka a Google+ leállításának?
Több is van, az egyik az oldal látogatottságának folyamatosan csökkenő tendenciája, valamint az oldalon eltöltött látogatottsági idő nagymértékű csökkenése.
A másik indok komolyabb hangvételű, hiszen 2015-2018 között keletkezett a rendszerben egy olyan biztonsági rés, amelyről az adathalászok akár félmillió felhasználó adatait is ellophatták. Amikor a Google észlelte a hibát, természetesen rögtön orvosolta, de nem adtak tájékoztatást az érintetteknek a történtekről.
Nem a napokban fog bekövetkezni a végleges leállás, a tervek szerint nagyjából 10 hónap alatt tervezik folyamatosan leépíteni az oldalhoz tartozó szolgáltatásokat, amiket be akarnak majd építeni egy új fejlesztésű programba. A Google plus felületet a továbbiakban nagyvállalatok közti kommunikációra szeretnék használatra bocsájtani.
Annyira azért nem érhette váratlanul a bejelentés a nagyközönséget, hiszen soha nem tudott ringbe szállni versenytársaival.
Viszont azt is közölte a Google, hogy számos egyéb újítást terveznek a jövőre nézve, valamint az adatok kezelését érintően is várhatóak szigorítások!